Beindul a Smart-táblák gyártása Magyarországon

Email Nyomtat PDF

Gyerek Smart tablávalBeindult a digitális interaktív iskolai táblák összeszerelése Magyarországon, a német Zollner AG váci üzemében - írja a Világgazdaság 2009. március 24-i számában Sági Gyöngyi. A megbízást a globális szerződéses gyártással foglalkozó cég az ezen termékek piacvezető gyártójának számító kanadai Smart Technologiestől nyerte el.

Az összeszerelési megállapodás 140 fős létszámbővítést tesz lehetővé az egyébként kétezer főt foglalkoztató Pest környéki vállalatnál – ismertette a beruházás részleteit Gőgh Levente, a Zollner Elektronik Kft. digitális tábláért felelős programigazgatója. A magyarországi egységben az idén 150 ezer darabot állítanak össze, ez a kanadai cég 2009-re tervezett globális termelésének a fele. A hazai gyártóbázis számára ez az első olyan külföldi megbízás, amelyet teljes egészében Magyarországról irányítanak. A költséghatékonysági elveket szem előtt tartva az alapanyagok beszerzésére a váci Zollner mielőbb létre akarja hozni az európai cégekből álló beszállítási láncot – emelte ki a programigazgató.

A tengerentúli társaság Smart Board elnevezésű tábláit eddig egy ottawai üzemben szerelték össze. Az utóbbi években azonban jelentősen megnőtt a kereslet a világ más tájain is ezen modern oktatási eszközök iránt, ez indokolta a gyártás egy részének kiszervezését. Különösein nagy felvevőpiacnak ígérkezik Európa, Afrika és a Közel-Kelet, egyes felmérések szerint ebben a térségben még jó néhány esztendeig a kereslet évi 30-40 százalékos növekedésével lehet számolni. Ennek kielégítésére kerestek a térséghez közeli gyártóhelyet, így esett a választás Magyarországra – hangsúlyozta a tegnapi bejelentés kapcsán Patrick Lelorieux, a Smart Technologies Inc. alelnöke.

A Futuresource Consulting piackutató szerint az említett régióban tavaly 210 ezer interaktív digitális táblát adott el a kanadai társaság, ezzel közel a felét lefedte az itteni piaci igényeknek. Becslések alapján a következő öt évben legalább 2,3 millió ilyen eszköz talál vevőre a térségben.

A digitális táblák legnagyobb felvevőpiaca Nagy-Britannia, megelőzve még az Egyesült Államokat is. A szigetország oktatásában már mintegy 560 ezer ilyen táblát használnak, ami azt jelenti, hogy az ottani osztálytermek 72 százalékát felszerelték a korszerű oktatást segítő eszközzel. A brit szállítások 60 százalékát a Smart nyerte el, s nagyjából ugyanennyi százalékkal részesedik a globális piacból is.

Magyarországon sem ismeretlen a digitális táblák használata, egyes felmerések szerint a hazai oktatási intézményekben hozzávetőlegesen két-háromezret használnak, közel kétharmadukat nálunk is a kanadai cégtől vásárolták. Az eszköz beszerzési ára néhány százezer forinttól indul, de a kiegészítő berendezésekkel, valamint a felkészítő tréninggel együtt meghaladhatja az egymillió forintot is.

Bízunk benne, hogy a Smart lépése cselekvésre serkenti a régiót szintén jelentős felvevőpiacnak tekintő versenytársakat, a Prometheant, az Interwrite-ot, a Clasust, a Qomo-t és a többieket is, megtakarítva így a jelentős szállítási költségek egy részét, és lehetővé téve, hogy bizonyára újra kiírásra kerülő interaktív tábla beszállítói tenderen több hazai gyártó termékei közül is válogathassanak az iskolák - lényegesen olcsóbban. A hazai összeszerelés csökkentheti a forint árfolyamának ingadozásából adódó kockázatokat, és hozzájárulhat ahhoz, hogy az interaktív táblák vásárlására költött pénz egy része adók formájában visszakerüljön a költségvetésbe.

 


Ön itt van: Főoldal Interaktív eszközök Hírek az interaktív tábla világából Beindul a Smart-táblák gyártása Magyarországon

Elérhetőségeink

Stiefel Eurocart Kft. |  1155 Budapest, Kolozsvár u. 13., +36 (1) 451-20-16