ISE 2010, Amszterdam: az oktatás digitális távlatai

Email Nyomtat PDF

Amszterdam apró szemű esővel és hideg széllel fogadta az ISE, az Európai Integrált Rendszerek vásár résztvevőit és látogatóit. Az eső sem tudta azonban kedvét szegni annak a több tízezer érdeklődőnek, akik első kézből akartak megismerkedni az információtechnológia újdonságaival.

A kiállítás képei itt: ISE 2010 képek

ISE 2010 - az oktatástechnika térnyerése

Míg a londoni BETT Show középpontjában az oktatás műszaki eszközei állnak, az ISE nagyobb részét a prezentációs- és konferenciatechnika, a professzionális kivetítés-technika és a digital signage, a digitális tartalomszolgáltató rendszerek foglalták el. Mivel azonban ezek az eszközök mindinkább megtalálhatók az oktatásban is, így jelentős kiállítási terület jutott az interaktív tábláknak, oktatási célú projektoroknak, szavazórendszereknek, dokumentum-kameráknak és a leginkább a felsőoktatásban használt egyéb prezentációs eszközöknek is.

Az interaktív tábla gyártók közül nagy standdal képviseltette magát a Smart, a Qomo, a Cleverboard és a Sahara, de bemutatta újdonságait a Hitachi és a Panasonic is. Mellettük számos kisebb gyártó is megjelent egy-egy táblával. Nem vett részt ezen a kiállításon a Promethean és az eInstruction (volt Interwrite).

 

Interaktív tábla - LCD-st vagy projektorost?

Igen sok standon mutattak be nagy méretű, érintőképernyős LCD-kijelzőket, amelyeket teljes interaktív tábla funkcionalitással is felruháztak. Bár ezek ára még elég magas, a gyártók szerint összességében mégis megéri ilyet vásárolni, mert kevesebb helyet foglal a hagyományos tábláknál, nincs szükség projektorra, teljesen árnyékolásmentes, csak az első üzembe helyezéskor kell kalibrálni, és a színei lényegesen jobbak, mint a projektoros változaté.

Nekem leginkább a Vtron cég megoldása tetszett, amelybe számítógépet is beépítettek, így nincs szükség többé laptop csatlakoztatására, valamint a Smart táblához hasonlóan intelligens tollakkal szállítják, amelyek a tartójukból kivéve a kiválasztott színnel írnak. Látványos volt a Qomo standján az az LCD TV-készülék, amelyen egy filmet vetítettek, miközben a képernyő üvegére interaktív tollal rajzolt egy előadó.

A Qomonál más újdonság is volt – a vezető kínai interaktív tábla gyártó az ISE-n mutatta be hivatalosan jelentős átalakításon átesett elektromágneses tábláját (amelyet ­­- Európában először – alig 2 hete a budapesti Educatio kiállításon láthatott a közönség).

Az új 78”-os tábla képes a dual touch üzemmódra, 9-pontos kalibrációt kapott és két oldalán megújultak a gyors-gombok is, amelyek közül három már programozható.

Természetesen ezt is a Flow! táblaszoftver új verziójával szállítják, amelynek talán legfontosabb újítása, hogy most már a Qomo szoftverében is elérhető a fájlok és linkek beszúrása funkció, így például nem kell bemásolnunk a teljes videót, hanem elég egy rámutató linket beszúrni, és máris futtathatjuk azt.

Projektortechnika - egyre közelebb a táblához, de lassan már tábla se kell?

Jelentősen változott tavaly óta az oktatási projektorok kínálata: a legtöbb gyártó kínál már közeli vagy ultra-közeli vetítésű változatot.

Egészen különleges megoldással jelentkezett az Epson: új ultra-közeli vetítésű projektoruk akár ki is válthatja az interaktív táblát, mivel olyan érzékelőt építettek bele, amely képes követni a projektorhoz adott infravörös toll mozgását, így bármely felületet képes interaktívvá tenni.

Mindig nagy tömeg állt a projektor bemutatójánál, ahol az előadó egyszerűen a stand falát változtatta át interaktív táblává. Meg kell persze jegyezni, hogy a projektorhoz adott „táblaszoftver” tudása egyelőre igencsak az alapfunkciókra korlátozódik, és a használhatóságot is nagyon befolyásolja a felület, amire vetítenek – de hát nem is ezért szeretjük az Epsont…

Többféle közeli vetítésű projektort mutatott be a Mitsubishi, a Samsung és a Sanyo is, de olyan, nálunk kevéssé ismert márkák is jelentkeztek új, közeli vetítésű projektorokkal, mint az Eiki vagy az Optoma.

Zöldülő vetítéstechnika - lámpák életfogytig?

Forradalmi újítást jelent a vetítéstechnikában a Casio új LED-es projektora, amelyre 20.000 óra lámpa-élettartamot garantál a gyártó, ami többszöröse a szokásosnak. Sajnos, még nincs belőle közeli vetítésű változat, pedig – ha igaz, amit a gyártó ígér – ebben a projektorban gyakorlatilag soha nem kell majd lámpát cserélni. LED-es projektort egyébként a Samsung is bemutatott – könnyen lehet, hogy ez lesz a következő trend a projektorgyártásban.

Hangyák a gömbben, avagy a mire képes egy dokumentumkamera

Sok standon láthattuk az írásvetítőket lassan mindenütt leváltó dokumentum-kamerákat vagy más néven vizuálizálókat.

A legtöbb helyen valamilyen háromdimenziós tárggyal szemléltették a készülékek működését, de a legtöbben ott álltak meg, ahol egy komplett hangyacsaládot vetítettek ki, amint egy üveggömbben éppen élelmiszert szállítottak. Néhány gyártó kifejezetten ezekre a dokumentum-kamerákra specializálódott (például a Wolfvision) de a legtöbb interaktív tábla gyártó, sőt projektorgyártó is bemutatta saját vizualizálóját. Az Epson összecsukható kamerája mellett a Qomo új, LCD-kijelzős szériája is nagy érdeklődést keltett.

Levegőben hadonászva - a gesztus-vezérlésé a jövő?

A kiállítás leglátványosabb részét persze az óriási kivetítők képezték. A gyártók azzal fejelték meg az élményt, hogy egyes kijelzőket gesztusokkal irányítható interaktív tartalommal mutattak be (pl. a Sharp standján). Rendkívüli élmény, mikor valaki úgy forgat egy tárgyat a képernyőn, hogy hozzá sem ér… Lehet, hogy a jövő tanárainak elég lesz távolról rámutatni valamire a táblán, és az megmozdul?

Térélmény szemüveg nélkül

Gyorsan fejlődik a 3D-s megjelenítés is: nemcsak a kijelzők mérete növekszik egy sor gyártó mutatott be szemüveg nélkül is 3D-s képet produkáló képernyőket. Ez a megoldás interaktív táblán egyelőre nem elérhető.

Feleltető rendszerek mobilbőrben

A szavazórendszerek között a fejlettebbek egyre inkább mobiltelefonra hasonlítanak, és a kezelésük is olyan, mintha SMS-t írna a diák. Vannak szintén csak erre koncentráló szakcégek (ezek többnyire kisebb standdal voltak jelen), de a legtöbb interaktív táblát kínáló gyártó szavazórendszereket is forgalmaz.

Csak bízhatunk benne, hogy a vásáron látott eszközök egy része belátható időn belül a magyar iskolákban is a mindennapi gyakorlat részévé válik.

Herczog Gábor

A kiállítás képei itt: http://picasaweb.google.com/StiefelEu/Amszterdam_ISE2010#

 


Ön itt van: Főoldal Interaktív eszközök Hírek az interaktív tábla világából ISE 2010, Amszterdam: az oktatás digitális távlatai

Elérhetőségeink

Stiefel Eurocart Kft. |  1155 Budapest, Kolozsvár u. 13., +36 (1) 451-20-16